Ugrás a tartalomra

Tartalom

2011. February 08.

Ebben a félévben is lezajlott az OMHV (Oktatói munka hallgatói véleményezése) kérdőívek feldolgozása.  A statisztika alapján ismét az Informatikai Karon töltötték ki legnagyobb arányban a kérdőíveket, amelynek személy szerint nagyon örülök. Fontos, hogy  a hallgatók véleménye  eljuthasson az oktatókhoz, illetve az is természetes,  hogy tárgyfelvétel előtt a hallgatók tájékozódni szeretnének az adott tárggyal/oktatóval kapcsolatban. Ezeket mind segíthetné az OMHV értékelés.

Az OMHV értékelésre (többek között) az alábbiak igazak:

  • csak az értékelhet, aki tényleg feliratkozott a kurzusra,
  • csak az értékelhet, aki (bevallása alapján) az órák legalább felén jelen volt,
  • az értékelés akkor érvényes, ha az órát felvettek legalább 25%-a  érvényes kérdőívet töltött ki.

A statisztikát tartalmazó oldal alján kiemelten szerepel a következő mondat:

“Az OMHV értékelések – amennyiben ahhoz az oktató az ETR-en keresztül hozzájárul – az ETR-ben a kurzuskínálaton, illetve a kurzus információn keresztül megtekinthetőek lesznek.”

Ez a mondat kicsit félrevezető. Úgy tűnik, mintha csak az oktatón múlna, hogy mely kérdőíveket teszi publikussá. Ahol jó értékelést kapott azt igen, ahol nem, azt nem. Nyilván ez a sztereotípia él sokakban. De ez nem teljesen így van.

Részlet az ETR-ből

Részlet az ETR-ből

Ebben a félévben 4 kurzusomnál van értékelhető kérdőív, amit nagyon köszönök azoknak, akik időt nem kímélve válaszoltak a kérdésekre. A négy kérdőívből összesen egyet(!) engedett publikálni az ETR.  Hogy miért? Mert a maradék három úgynevezett többoktatós kurzus, ami például azt jelenti, hogy más tartja az előadást és más a gyakorlatot.

Ezen órák esetén ugyan a hallgatók kitölthetik a kérdőívet, de azokat az ETR-ben nem lehet publikálni, lásd a szabályzat megfelelő részét:

“A Minőségfejlesztési Szabályzat értelmében a hallgatóknak lehetőségük van azon kurzusaikat is véleményezni, melyeket több oktató tartott. Technikai okokból jelenleg ezen kurzusok értékelése is egy közös kérdőívvel történik, ami kis mértékben eltér a korábbi kérdőívtől, több nyitott kérdést tartalmaz. Az egy oktató által tartott kurzusoktól eltérően ezen kurzusok OMHV jegyzőkönyvei az ETR-ben nem publikálhatóak, a vélemények célja elsősorban az, hogy az érintett oktatók is kaphassanak visszajelzést kurzusaikról.”

Persze a visszajelzés nagyon fontos az oktatónak, de nyilván az is előnyös lenne, ha ezen kérdőíveket is publikálni lehetne.

Nem rendelkezem kari, vagy egyetemi szintű statisztikákkal arról, hogy így a kérdőívek hány százaléka nem kerülhet publikálásra.  A saját óráimra vonatkozó (utóbbi 2 féléves) kitöltések alapján az látszik, hogy csak a kitöltött kérdőívek 33%-át tehettem publikussá.

Felmerül a kérdés, hogy ilyen feltételekkel tényleg betöltheti-e a célját ez az értékelési mód? A tárgyak többségében az előadást és a gyakorlatot nem ugyanaz a személy tartja, ezért jó lenne megoldani, hogy a kettőt külön lehessen értékelni.  Vagy lehetőséget lehetne adni arra, hogy az előadónak és a gyakorlatvezetőnek is megjelenjen a megfelelő publikálási gomb, és ha mindketten engedélyezték a publikálást, akkor az tényleg elérhetővé váljon az ETR-ben.

Engem az sem zavarna, ha nem kellene külön nyilatkoznom arról, hogy az értékelés publikálásra kerülhessen, ez automatikusan megtörténne, vagy ha már mindenképpen rá kell nyomni egy gombra, akkor azt akkor kelljen megtenni, ha valaki nem akarja az eredményt publikálni. Így minimalizálni lehetne, ha valaki   érdektelenségből, vagy feledékenységből nem publikálná a  kérdőívet. (Ez utóbbi sajnos velem is előfordult, az eredményről akkor kapunk értesítést, amikor az új félévre való felkészülés miatt  egyszerre nagyon sok dologgal kell foglalkozni, ezért ha azonnal nem publikálja valaki a kérdőívet, félő, hogy később elfelejti azt.)

Persze a hallgatóknak rendelkezésre állnak alternatív értékelési módszerek is. Ha véleményezni szeretnék az oktatót, több portálon megtehetik névtelenül is, így amit az OMHV nem biztosít számukra, megkapják máshol. Persze az is kérdés, hogy tényleg azt kapják-e, amit várnak? És vajon az oktató tud-e a nyilvános, bárki által szabadon kitölthető értékelésekből profitálni? Sajnos nem mindegyikből.

A nyilvánosan elérhető, egyetemi oktatókat értékelő oldalakon napi szinten történik az eredmények manipulálása. Erre akkor döbbentem rá, amikor az egyik ilyen portálon az átlagaim nem stimmeltek a konkrét értékelések alapján. Írtam az üzemeltetőnek, hogy ez miért lehet? A válasz az volt, hogy vannak olyan felhasználók, akik módszeresen lehúzzák a (különböző kategóriák listájában elől álló) tanároknak, így amikor (gondolom IP cím alapján) utólag törlik ezeket az értékeléseket, az átlag utána már nem a valós értéket mutatja.

Ezért is érdemes a regisztrált felhasználók által adott, illetve a szöveges értékelést is tartalmazó véleményekre adni, a többit pedig – ha már így működik a rendszer – fenntartásokkal kezelni.

De persze ezen manipulálások hatása is egyre jelentéktelenebbé válik, ha sokan térnek át az alternatív értékelési módszerekre. Ha így zajlik továbbra is az OMHV, akkor valószínűleg  ez  hamar be fog következni. Ami nagy kár, mert kétség kívül előnyösebb lenne az értékeléseket – a megbízhatóság miatt – intézményen belül készíteni.

3 Comments

  1. Kedves Andor!

    Értékelést Copy/Paste a weblapodra és máris publikus:-)

  2. Szia,

    Persze, ez is egy lehetőség, de szerintem nem kezeli jól a problémát. Az értékeléseknek elsősorban az ETR-ben lenne a helye (jól kereshető módon, egy helyen), hogy a hallgató gyorsan tudjon tájékozódni, mielőtt az adott kurzust felveszi. Ha az értékeléseket az oktató saját weblapján kell keresgetni, az nem nevezhető hallgatóbarátnak. Akkor már a hallgató inkább ellátogat a markmyprofessor.com-ra, ott legalább egy helyen megtalálja a tanári értékeléseket. Ha pedig ehhez kell folyamodnia, akkor majd legközelebb ott fog értékelni, az OMHV-t pedig nem fogja kitölteni, mert nem látja értelmét. Ha már csinálunk OMHV-t, meg kellene próbálni ebből kihozni a legtöbbet.

  3. L. András

    Kedves Andor!

    Szívemből beszéltél! Nekem gyakran üt szöget a fejemben az a gondolat, hogy ha pl. egy PhD kutatásban vagy egy szakdolgozatban egy OMHV-értékeléshez kutatásmódszertanilag ill. statisztikailag hasonló lábakon álló statisztikai feldolgozást publikálna valaki valamilyen témában, vajon mennyire szednék apró darabokra?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

CAPTCHA

*